Szórakoztató zeneelmélet, avagy zeneelmélet másként

  Zeneelmélet, összhangzattan, szolfézs. A három bűvös szó, melytől az életkedve is elmegy sokaknak, akik valamilyen hangszert tanulnak. Rögtön eszünkbe jutnak a kötelező iskolai szolfézsórák, a száraz zeneelmélet könyvek (melyeket csak az ért meg, aki már amúgy is tudja a zeneelméletet), a szolmizálás, diktandó, számonkérések, rémálomba illő felvételi kérdések, hogy ne is folytassam a sort. Valószínűleg azokról a szavakról, hogy zeneelmélet, tiszta kvint, akkordfordítás, szeptimakkordok, polifonikus szerkesztés (és inkább nem sorolnám tovább) - nem az izzó, pikáns humorral fűszerezett erotikus játszadozás fog az ember eszébe jutni.

  Kivéve, ha olvasta Vira King Zongoraórák Alberttel című regényét. Mert ha valaki elolvasta ezt a könyvet, egy elfojtott mosoly bizonyára megjelenik majd a szája szögletében, ha meghallja valamelyik zeneelméleti kifejezést. Óhatatlanul össze fognak kapcsolódni a zeneelméleti fogalmak a könyvbeli rengeteg, apró, feszültséggel teli történéssel.

  Ahogy folyamatosan követik egymást a zongoraórák, a két főszereplő, tanár és növendék egyre közelebb kerülnek egymáshoz, de nem ám valami simulékony, engedelmes módon. A tanár huncut, szeszélyes és csábító, a növendék makacs, pimasz és önfejű. A kettejük közötti állandóan izzó, lélektani és erotikus feszültség miatt a könyv szinte letehetetlen. És miközben az olvasó a körmét rágja, ahogy beleéli magát az egyre izgalmasabb helyzetekbe, óhatatlanul elsajátít jópár dolgot a zongorázás és a zeneelmélet alapjaiból is.
  A tanárnő, a könyv főszereplője a kissé rendhagyó zongoraórák keretében annak rendje és módja szerint elmagyaráz számos zeneelméleti tudnivalót, és mivel legtöbbször hangnevekkel is meg van támogatva a magyarázat, olvasás közben az olvasó akár ki is próbálhatja hangszernél a leírt példákat. A magyarázat mindig gyakorlati és könnyen érthető, köszönhetően az író teljesen egyedi módszertanának, melyben összeötvözi a klasszikus zeneelmélet és a jazz összhangzattan alapjait. Elfelejteni biztos nem fogjuk ezeket az információkat, mert miközben előkerül egy-egy újabb anyagrész, a két főszereplő a végsőkig húzza egymást. Sziporkázó szópárbajok, csintalan tekintetek, a jóképű és szemtelen növendék állandó makacssága, a zongoratanárnő hevülése és kiszolgáltatottsága, a véletlen egymáshoz érések - nos, a Zongoraórák Alberttel című könyv elolvasása után mindenki emlékezni fog arra, mit is jelent például a dúr szeptimakkord.
  „ - Fogadjunk, a subdominánsra is kíváncsi vagy - folytatja Albert, rámszegezve a mandulavágású sötét szemeit. Megbűvölten nézem. Változatlanul nagyon jól áll neki a csíkos ing meg a sötét farmer.
 - Rettentően - viszonzom bizalmasan a pillantását.
 - Akkor azt is elmondom - és már magyarázza is. - Negyedik fokra épül, és itt megyek ki az utcára, de itt még nem feszülök - szegezi rám sokatmondóan a tekintetét, engem meg megint csiklandoz a nevetés. - Tessék, lejátszom neked. Itt van - és két kézzel lefogja a zongorán. - És most jön a domináns. Ott már feszülök, és minden bajom van, melyeket most nem ecsetelnék - néz rám hirtelen oldalra, majd lefog egy G-dúr hármast.
 Már nyitom a számat, de megelőz.
 - Jó, tudom, lehagytam a szeptimhangot - és gyorsan hozzáfogja.
 - És hol marad a basszus? - kérdezem számonkérően, miközben pajkosan nézek rá.
 - Tessék - válaszol kicsit türelmetlenül, és leüt egy G-t a bal kezével.
 - Ez túl magas - állapítom meg kritikusan. - Rakd mélyebbre, így herélten szól.
 Vág egy grimaszt, és lefogja a G-t egy oktávval mélyebben.
 - De egyszerre üsd le a jobbal - utasítom mulatva, és keresztbe rakom a combom.
 Egy pillanatra odaugrik a pillantása, aztán leüti egyszerre, de a jobb keze közben arrébb csúszott, és most más hangokon van. Irtó hamisan szól.
 - De a G szeptimet fogd! - nevetem el magam, Ő meg horkan egyet.
 - Nekem ez is tetszik. Ez nem jó?
 - Nem - villantom rá a szemem, kicsit előrébb dőlök, és hátradobok egy tincset a hajamból. Nézi a hajam, a mozdulataimat, és közben elégedetlenül így szól:
 - De sok bajod van - és újból lefogja, de egy hang megint félremegy. De most már neki is nevetés rángatja a szája szélét.
 - Megzavarsz az extra kívánságaiddal - dörmögi bosszankodva, és újra leüti, végre jól.
 - Tessék - vágja ki diadalmasan. - Elégedett vagy? Elsőre is ezt csináltam volna, ha nem zavarsz össze - és a szemében kihívó derű szikrázik, ahogy az arcomba néz, majd a tekintete gyorsan, akaratlanul megint végigszáguld a testemen.
 Na ez tényleg feszül.
 - És akkor most oldd fel - utasítom kis mosolygással, és önkéntelenül megérintem a nyakamon a kis gödröcskét.
 Látom, hogy nézi a mozdulatomat.
 - Oldjam is fel? - elégedetlenkedik.
 - Naná. Nem hagyhatod feszültségben, megkattan a hallgatóság - és csibészesen nézek rá.
 - Jó, itt van neked a feloldás - és ezt is melléüti. De itt már mindketten hangosan kacagunk, és látom, hogy elfutja a vér az arcát. Türelmetlenül odavág egy C-dúr akkordot, lekapja a kezét a zongoráról, és lendületesen felémfordul a széken.
 - Elvira, ma már ne kérj tőlem semmit, ennyire voltam képes - mondja még mindig vörös arccal, és mintha a haja is borzasabb lenne. Csak falom a szememmel. Gyönyörű, féktelen, vérbő pasi. Vinném rögtön az ágyba.”

Vira King: Zongoraórák Alberttel, avagy mi kell a nőnek? És mi kell a férfinak?

*Minden szerzői jog fenntartva*

A könyvbe bele lehet olvasni itt: Részletek a könyvből, illetve a Facebook oldalán.

#szilasialbert# Szilasi Albert