Tévhit: A nők a gazdag férfiakra buknak
Egy igazi tévhit: A nők a gazdag férfiakra buknak
Igen, tévhit. Tisztában vagyok vele, hogy akik a fenti kijelentést olvassák, most egy emberként hördülnek fel, hogy no de hiszen ez köztudott dolog, hogyan állíthatok ilyen mérvű képtelenséget, hogy ez tévhit lenne. Nos, akkor még jobban megerősítem: Igen, teljességgel félrevezető tévhit, hogy a nők a pénzes férfiaktól indulnak be. Nő vagyok, nőként írom a cikket, és hadd mondjam el őszintén, amolyan "lepellerántósan", hogy is van ez igazából nálunk, nőknél.
Először kezdeném az ősi biológiai programmal, amely évszázezredek óta van belekódolva az emberi nőstény működésébe: BIZTONSÁG. Ez a program nagyjából mindent felülír és meghatároz a viselkedésünkben. Ezt a biológiailag belénkvésett programot abszolúte nem érdekli, hogy a 21. századi felvilágosult, erős, modern nőnek hogyan kellene éreznie és gondolkodnia. Ez megy bennünk és kész, akár akarjuk, akár nem. Ezért hajtunk az olyan férfira, aki reményeink szerint a leginkább meg tudja ezt nekünk adni, aki „majd gondoskodik rólunk meg a kicsinyeinkről”. Ismétlem: genetikai bekódolásról beszélek, amely egyáltalán nem tudatos. Nem feltétlenül akarunk szülni és családot alapítani, de amikor egy hímmel találkozunk, ez az ősi program, a biztonság keresése rögtön működésbe lép. És természetesen ha egy férfi gazdag, a nők azonnal ott látják benne a biztonság faktort, és igen, valóban elkezdenek hajtani rá.
Csakhogy ennek köze sincs ahhoz a biológiai vágyhoz, amikor egy férfi látványától, jelenségétől elkezd rogyadozni a lábunk és mindenhol elönt bennünket a forróság. A gazdag férfi sok nőnek csak ahhoz kell, hogy biztosítsa a biztonságot, az életszínvonalat, és ezért cserébe ezek a nők készséggel átmennek prostituáltba. Igen, számos nő szó nélkül szexel egy pénzes, ugyanakkor kifejezetten taszító férfival, rengeteg dolgot eljátszik neki az ágyban, miközben egy teljesen más típusú fickóról fantáziál, és folyamatosan csalja a borzas hajú, vadóc kertésszel. Ha a pénzes férfit odaraknánk elé pénz nélkül, az ilyen típusú nő egy pillanat alatt átlépne rajta. Vagyis, a fentieket összegezve, a nők nagy többsége nem jön biológiai izgalomba egy bankkártyától. Egy gazdag férfi akkor vonzó erotikusan is, ha sugározza magából a nyers, ősi férfierőt a drága kocsi és a bankkártya mellett.
Mitől jön akkor egy nő biológiai izgalomba? Természetesen itt, egy rövidke blogban lehetetlenség lenne kifejteni. De apróra, részletesen le van írva a Zongoraórák Alberttel című könyvben és a könyv közzétett részleteiben. Amikor a férfi csak önmagában, mint jelenség áll a nő előtt. Nem pózol drága kocsi előtt, nincs bankkártya, napszemcsi, trendi frizura, trendi öltözék és státuszszimbólumok. Nincs semmi ezekből, csak önmagában a férfi. A Férfi, akinek a regényben a neve Szilasi Albert. Szilasi Albert, akinek a jelensége, modora, stílusa, nézése, gesztusai, kisugárzása valósággal megbolondítja a nőket. Amikor megjelenik valahol, egyetlen nő sem a bankkártyáját nézi. Magabiztos, laza, szellemes stílusa, magasra húzott szemöldöke, kisördögös nézése, és a zabolátlan férfias erő, amely sugárzik belőle, egyszerűen ellenállhatatlan. Egyszerre úriember és pimasz csibész, egyszerre jófiú és rosszfiú. Kissé lenövesztett, rakoncátlan hajával, kigombolt, felgyűrt ujjú ingjével, természetes, férfias szőrzetével a mellkasán és az alkarján homlokegyenest szembemegy az aktuális trenddel - és megőrjíti a nőket. Nem, nem a fantázia világában. Hanem a valóságban. Szilasi Albert figurájába mai valóságos nők ezrei szerelmesek. Az alakja csak pár hónapja jelent meg a közösségi médiában, és úgyszólván azonnal robbantott minden korosztályban. Rengeteg nő ki van éhezve erre a férfitípusra, erre a stílusra, erre a viselkedésre, amelyet a mai trend próbál „sikeresen” eltüntetni a ma férfijaiból. Az eszköztár, amely Szilasi Albert ellenállhatatlan varázsát adja, minden mai férfi számára elérhető, nem kell hozzá gazdagság és cégvezetői státusz. Egy bizonyos nézés, egy gesztus, egy apró figyelmesség, egy csibészes megjegyzés, egy laza, kigombolt nyakú ing - nos, ezt minden férfi tudja hozni különösebb nehézség nélkül, és csodákat művel. Előhozza a nőből az ősi biológiai vágyat, az igazi testi, érzéki vonzalmat, és kedves uraim, higgyék el: ennek a fajta nyers szexuális és érzelmi vágynak semmiféle köze sincs a pénzhez és a gazdagsághoz. Hiszen nyilván Önök is ismerik a sztorit: a gazdag férfi felesége gyakran a lovászfiúba lesz szerelmes igazi női szenvedéllyel, nem pedig a gazdag férjbe.
A könyvbe bele lehet olvasni itt: Részletek a könyvből, illetve a Facebook oldalán.