Zongoraórák Alberttel I. A kezdet - 2. A videó

2. A videó

Vacsora után megtartok még egy órát, és mikor vége, már ülök is a tablet elé, ezúttal a számítógépes asztalnál, és valósággal rátapadok a játékra. Nem tudok róla, hogy percekre vagyok attól, hogy ezt a játékot letegyem örökre, és azt is elfelejtsem, hogy egyáltalán a világon van.
Mennyire furcsa erre visszaemlékezni: ülök ott, és nem is sejtem, hogy perceken belül megváltozik az életem.
És úgy változik meg, hogy el sem mozdulok a gép mellől. Hogy ugyanúgy ott ülök, előre görnyedve, mint két éve mindig. Utólag visszagondolva Dani annyit láthatott az ágyról, ahol laptopozott, hogy ülök a gépnél, és talán egy kicsit jobban előrehajolva, feszültebben figyelek valamit a játékban. Mivel fülhallgató volt rajta, azt nem hallotta, hogy akkor már nem a játék megy. És nem láthatta a megkövült, döbbent
tekintetemet, ahogy kigúvadt szemmel bámulom a kijelzőt, és igen, valóban az egész testem megfeszül és a nyakamat szorongatom, miközben elnyílik a szám és hevesen ver a szívem. És csak bámulom és bámulom, és nem hiszek a szememnek.
A Férfi, akit egész életemben kerestem, itt van előttem. Ő. Teljesen kizárt, hogy bárki más legyen. Ez Ő. És egy pillanat alatt elsöpri Andrást és az egész házasságom fájó emlékét. Mindent kitöröl az agyamból. Mindent. Csak bámulom megkövülten, kezem a torkomon, és szinte lélegezni is elfelejtek. Nézem. Falom a szememmel. Bámulom Albertet. És nem egészen egy perc alatt őrülten szerelmes leszek, úgy, mint még soha. Ha meg kellene tűélesen rajzolni azt a férfit, amely minden egyes molekulámat ezer fokosra izzítja, Ő lenne az. Ez a pasi, aki befutott zenész, világslágereket írt, és egészen ma estig fogalmam sem volt a létezéséről. Nekem, a szórakoztató zenésznek. Hogy lehet ez?
Mivel vagy negyedóráig nem volt tennivaló a játékban, úgy gondoltam, kicsit felnézek egy zenei oldalra, ahol főként a 70-es évekből vannak fent slágerek. Tallózgattam azon az oldalon, nagyjából minden videóba belenéztem, és jó pár slágert meg is hallgattam. Aztán ez a videó következett. Tisztán emlékszem, hogy történt, mi zajlott le bennem, amikor életemben először láttam meg Albertet. Az első pár ütemnél már tudtam, hogy melyik szám ez, nagyon tetszett már régebben is, úgyhogy rögtön eldöntöttem, végighallgatom. Azt még nem tudtam, hogy mire vége lesz a számnak, menthetetlenül szerelmes leszek. Hallgathattam volna persze úgy is, hogy nem nézek oda, hanem babrálok közben valami mással. De odanéztem. És azóta nem vagyok magamnál.
Az elején csak annyi látszik, hogy valami nagyhajú pasi gitározik a messzi színpadon. Persze azért az távolról is látszik, hogy valószínűleg valami tetszetősebb példány. Aztán elkezd ráközelíteni a kamera, és ahogy közeledik, nekem úgy nyílik egyre nagyobbra a szemem. Szinte el se hiszem a látványt. Dús, bozontos, göndör, sötét haj, és hozzá egy olyan valószerűtlenül sebzően szép férfiarc, hogy az ember lánya belehal. Ezt nem lehet, ez nem fair, hogy egy férfi így nézzen ki. És minden egyes vonása, a szeme, a szemöldöke, az orra, a szája, a hosszúkás arc formája pontosan úgy stimmel, hogy megbolonduljak tőle. Mintha összegyúrták volna az összes férfit, akibe valaha szerelmes voltam vagy nagyon tetszett (beleértve még Szathmáry Csabát is), és ezt az őrjítő mixet idetették volna elém. Hol egyikük, hol másikuk tűnik fel a vonásain szinte másodpercenként váltakozva, én meg csak kapkodom a levegőt. Itt nem pusztán az történik, hogy meglátok egy gyönyörű férfit. Itt az történik, hogy azt az arctípust látom esszenciálisan összerakva, akitől egyszerűen meghalok. Akitől remeg a gyomrom, akitől reszketek, alig tudok megállni a lábamon, és gondolkodás nélkül elé rogynék és a rabszolgája lennék örökre. Akitől a Jóisten mentsen meg, hogy élőben belépjen az életembe, mert ott, akkor, azon a napon lenne végem.
Mindez pár másodperc alatt zajlik le bennem, aztán egy darabig a kamera távolról mutatja, de akkor már türelmetlenül várom, hogy újból ráközelítsen. Rá is közelít, kicsit oldalról, és nyugtázom, hogy igen, tényleg valóság, gyönyörű, jól látom. A nyaka is gyönyörű, izmos férfinyak, és akkor meglátom a kigombolt inggallérját és a szőrös mellkasát. Újabb késdöfés. A haja mint valami sötét üstök lengi körül az arcát, azt a valószerűtlenül szép arcát, aztán kissé lehajtja a fejét, és máshogy esik rá a fény. Ekkor látom meg a gödröcskét az állán. Na ez a kegyelemdöfés. Kész, végem van, a rabja vagyok. Nem egészen egy perc alatt. Ráadásul a zene is nagyon tetszik, és a hangja is, ahogy énekel. Bámulom, hallgatom, iszom be az élményt, és próbálok valahogy megbirkózni ezzel a mennyiséggel, ami hirtelen rámzúdult, ezzel a rengeteg benyomással egyszerre. Az is nagyon megfog, hogy mennyire egyszerűen, mindenféle sallang és bohóckodás, rángatózás nélkül énekel. Egyszerűen csak énekli ezt a nagyon jó számot, gitározik hozzá, és ennyi. És pont ezzel adja a legtöbb élményt. Ezért mondják azt, hogy a kevesebb sokszor több. Fölösleges lenne itt bármi plusz effekt vagy majomkodás. Egy őrjítően gyönyörű férfi énekel egy baromi jó számot. Kell ennél több? Nem. Bármi plusz csak levenne ebből az élményből.
Most közelről mutatják az arcát, másik oldalról. Ez új benyomás, markánsabb férfiarc, fekete tincsek, és szintén nagyon vonzó, gyönyörű, igazi férfivonások, nem kis széparcú kamasz fiú. És hozzá a teljesen természetes éneklés, az erős nyak, a kigombolt gallér, és én csak iszom a látványt, próbálom befogadni ezt az új benyomást, ezt a férfit, akit még soha nem láttam, de aki a végzetem.
Mikor lemegy a videó, mozdulni sem tudok. Csak bámulok magam elé, mint egy hülye."

Vira King: Zongoraórák Alberttel

*Minden szerzői jog fenntartva*

#Szilasi Albert# #szilasialbert#