Zongoraórák Alberttel II. 1. Zongoraóra - 5. Még félóra próbatétel

5. Még félóra próbatétel

" ... - És elvileg most jönne a kétkezes verzió, de azt már legközelebb, mert lejárt az időnk - folytatom, mire Albert hirtelen felémfordul, és erősen a szemembe néz.
- Ha nem rohansz, nekem még van időm, félórát simán ráhúzhatunk, kifizetem.
Húha. Még félórát végigcsinálni ezzel a pasival kettesben? Időm éppen lenne, azon nem múlik. De hát pillangók verdesnek a gyomromban, zakatol a szívem, és egyszerre szeretnék világgá szaladni és a nyakába borulni. Ez az egy óra is iszonyú erőfeszítésembe került, hogy valahogy megtartsam az önuralmamat. Még félóra ilyen megpróbáltatás? És ugyanakkor persze nagyon örülök a felvetésének. Még félórát vele lehetek, és ő is még akar belőlem. Vagy legalábbis a tanításomból.
Ahogy így vívódok, leginkább a meglepődés látszódhat rajtam, mert a dolog tényleg váratlanul ért. És talán épp azért, mert nem voltam erre felkészülve, kis bizonytalan mosollyal bólintok.
- Végül is lehet, történetesen pont van még egy kis időm. Ha ennyi nem volt neked még elég - nézek rá kicsit huncutul.
- Dehogy volt elég - vágja rá a mély hangján. - Én bírom.
- Hát jó - mosolygok. - Viszont nekem is kell egy kis víz - és felállok. Szomjas is vagyok, meg ez legalább egy kis ürügy arra, hogy kimenjek, és kicsit összeszedjem magam. - Te kérsz még?
A poharára pillant.
- Igen - és ő is feláll. Elveszi a fényt az egyik ablaktól, olyan magas. Iszik egy kortyot, és jön utánam.
A konyhában vizet eresztek a mosogatóból, és Albert mellém áll, elég közel. Miután teletöltöttem a poharamat, ő tartja az övét a csap alá, és közben rámnéz.
- Szoktál rendszeresen játszani valahol? - érdeklődik.
- Nem - felelem. - Nem nagyon éri meg, és állandó lekötöttség. Ha alkalmilag hívnak, az persze jó. De mostanában leginkább zártkörű, nagyon puccos rendezvényeken lépek fel - és elkezdem sorolni, mire egyre jobban elkerekedik a szeme.
- Hú, ez nem semmi - jegyzi meg elismerően, és persze felszalad a szemöldöke. - De akkor sima mezei halandók nem is hallhatnak mostanában élőben? Mondjuk én? - kérdezi viccesen.
Egy pillanatra elnézem, ahogy ott áll, vagy fél méternyire tőlem (vagyis elég közel). Farmer, fehér ing, kigombolt ingnyak, sötét fürtök, szédítő, őrjítő férfiarc, és lenéz rám a mélybarna szemeivel, ahogy kérdez, nekem meg fel kell néznem az arcába, ahogy válaszolok. Most, hogy ilyen közel áll, még inkább érzékelem, milyen magas.
- Hát magadfajta mezei halandók mostanában nemigen - válaszolok nevetve. - Legfeljebb itt, zongoraórán, vagy ha esetleg rendezel egy nemzetközi jogászkonferenciát - és szinte kacsintok hozzá.
Lebiggyeszti a száját, nekem meg egy pillanatra megáll a szívem, annyira olyan, mint a videókon.
- Erre most elég kevés az esély - mondja -, úgyhogy egyelőre marad az, hogy az órákon játszol nekem - kicsit leszegi az állát, úgy néz mélyen a szemembe, és megint felhúzza a szemöldökét.
- Vagyis én leszek a szórakoztató szolgálat az óráidon? - nevetek a szemébe. - De most Te fogsz engem szórakoztatni a Profi szóló változatával - teszem hozzá pajkosan, és a szoba felé intek a fejemmel.
- Na erre kíváncsi leszek - dünnyögi, és ahogy indulunk befelé, előreenged az ajtónál.
- Én is - visszhangzom, és mielőtt leülök, iszom egy kortyot.
Letelepedik a zongorához, kicsit sóhajt, és várakozóan rámnéz.
- Na szóval: amit eddig két kézzel játszottál, azt eggyel fogod, vagyis ballal, így felszabadítjuk a jobb kezed. Ballal ingabasszust fogsz játszani, és mindjárt fogod látni, miért kell kilométerekre ülni a zongorától. Máris túl közel ülsz.
Kis grimasszal hátrább löki a széket.
- És most ugyanazt, amit az előbb két kézzel játszottál, játszd le csak ballal. Ugyanott, mint az előbb.
- Aha - bólint, és elkezdi. Persze még mindig közel ül a zongorához, be is nyaklik szépen a keze. - De hát ez baromi kényelmetlen - állapítja meg.
- Na jó, engedj oda - állok fel, és szinte elhessegetem a zongorától. Leülök, még hátrébb lököm a széket, szinte kinyújtott karral felteszem a kezem a billentyűkre, és felnézek Albertre. - Látod? Teljesen lapos a kezem, a csuklóm szinte lefelé lóg - és mutatom neki a mozgást, közben magyarázok. - A kezed csak csúsztasd arrébb a billentyűkön, tilos felemelni, mert akkor nem találsz időben oda.
Albert néz rám lefelé, figyel, és én megpróbálok nem elolvadni a látványától.
- Gyere, próbáld ki - adom át a helyet, ő meg, ahogy leül, egy megszokott mozdulattal már rántja is közelebb a széket.
- Nem! - szólok rá tréfásan. - Told csak vissza szépen.
- A francba - néz rám mókásan. - Nem gondoltam, hogy észreveszed.
- Valahogy nem tudta elkerülni a figyelmemet - nézek vissza rá mulatva.
Ahogy felrakja a kezét a zongorára, még mindig felfelé tartja a csuklóját.
- Engedd le. Teljesen.
Kicsit lejjebb ereszti.
- Így? - pillant rám.
- Még lejjebb. Ne tartsd egyáltalán. Teljesen passzív legyél. Még mindig izomból tartod.
Fészkelődik a széken, próbálgatja, majd várakozóan rámnéz. Még mindig nem az igazi.
- Na jó, segítek - törődök bele az elkerülhetetlenbe, és közel lépek hozzá.
- Kösz - mondja.
Finoman lejjebb nyomom a csuklóját, és érzem, hogy mennyire feszült. Próbálok nem a hatása alá kerülni a testközelségének és annak, hogy érzem a meleg bőrét és a karján a szőrt az ujjaim alatt, ami rettentően érzékien hat rám. Hallom, hogy elég gyorsan lélegzik. Persze nem merek ránézni.
- Ne tartsd, lazítsd el teljesen, hagyd, hogy lenyomjam - és végül mégis megkockáztatok egy oldalpillantást rá. Most ő az, aki leszegett fejjel a kezét nézi, felülről látom a gyönyörű fejét, és a szempillái sötét sátorként fedik el a szemét. Az arca tüzel. Nagyon feszült, érezhetően vibrál körülötte a levegő.
Nagyon óvatosan érintem csak a karját, könnyű kézzel, de hát ez így nem hatásos. Kénytelen vagyok jobban rásimítani a tenyerem, ő meg hallhatóan visszakapja a levegőt.
Hm. Elvileg ettől meg kéne, hogy nyugodjon, el kéne, hogy lazuljon, de ehelyett azt érzem, hogy izzik a pali. Mint én is. Az az igazság, hogy szikrázik köztünk a levegő. Ha egy másik, átlagos férfi ülne itt, azt gondolnám, hogy valószínűleg hatással vagyok rá, azért viselkedik így, hiszen eléggé egyértelműek a jelek. Na de Albert? Ez a világszépe, elképesztően vonzó és szexis pasi, aki minden ujjára száz gyönyörű nőt kaphat? Akit valószínűleg ostromolnak azért, hogy este őket vigye az ágyba? Ennek valószínűleg csömöre van a nőktől, és az unalomig jól van lakva. Én maximum eggyel több vagy kevesebb vagyok neki.
Csak hát mégsem így viselkedik.
Na mármost patt helyzet van. Ott állok szorosan mellette, kicsit odahajolva hozzá, tenyerem a csuklóján, el kéne lazulnia, ehelyett egyre feszültebb. Ráadásul nekem is minden bajom van, lüktetnek az érzékeim, hevesen ver a szívem, de nekem kell vinni az órát, nekem kell megoldanom a helyzetet. És nem maradhatunk sokáig így, mert ebből a helyzetből robbanás lesz. Már itt, első órán.
Még lejjebb nyomom a csuklóját.
- Támaszd le a tenyered a zongora szélére, pofátlanul támaszkodj rá kinyújtott karral - biztatom, és mintha most ráérezne, lejjebb engedi a kezét.
- Ne haragudj, megmutatnád ülve? Könnyebben megy, ha látom - és végre rámnéz. Gyorsan arrébb csúszik a széken, és én óvatosan leülök mellé, amennyire lehet, a szék szélére. Éppcsakhogy nem érünk össze.
- Tudom, hogy egyszer már megmutattad - pillant rám Albert, én meg nagyon óvatosan nézek vissza a szemébe. Irdatlan közel van. - De egy alkalommal nem tudtam úgy rögzíteni, sajnálom.
- Semmi baj, hát elvileg ez a dolgom - válaszolom kicsit zavartan, mert persze a tekintete megint kiverte nálam a biztosítékot. Meg a közelsége. És gyorsan menekülök is a biztosabb területre.
- Mutatom is - és itt már magam elé nézek, hogy ne őrüljek meg a látványától. Percről percre szerelmesebb leszek belé. Kinyújtom a kezem, mutatom a mozdulatot, ő meg, ahogy leutánozza, mivel bal kézzel csinálja, kicsit felém dől, és összeér a vállunk. Mivel az övé elég széles, nem nagyon tudok elhúzódni. Érzem a haja illatát.
- Így most jó? - fordítja felém az arcát. Közel van, nagyon közel, és megint azt érzem, hogy nagyon intenzív a nézése, ahogy a szememet fürkészi. Mélybarna, mandulavágású szemek, melyek a világ legszebb férfiarcából néznek rám komolyan.
Olyan intim közelségben vagyunk, hogy a testem akarva, akaratlanul reagál, berándul a két lábam között. Látom közelről az érzéki száját és a kivillanó fehér fogait, ahogy formázza a szavakat. Látom közelről a borostát az álla, a szája körül, ahogy előtörni készül a simára borotvált arcból.
Úgy elkapom a tekintetem, mintha tűz égette volna meg. Gyorsan oldalra sandítok a kezére.
- Sokkal jobb - bólintok.
- Látod? Mondtam, hogy segít, ha így megmutatod.
Érzem, hogy megint engem néz, de én makacsul a billentyűket bámulom. Olyan veszélyesnek érzem most már, ha közelről az arcába nézek, és hagyom, hogy belémfúrja a tekintetét, hogy nem kockáztatom meg.
- Hála Istennek - felelem a billentyűknek, majd megint a kezére nézek. - Majdnem tökéletes. Tudom már. Az a baj veled, hogy túl magas vagy.
- Na, ezt se mondták még nekem - dörmögi kissé meglepve, de egyben mulatva. - Én kérek elnézést - teszi hozzá hirtelen fennhangon, váratlanul felém fordítja az arcát, és valósággal belémdöf a nézésével, közvetlen közelről. A szeme szinte fekete, ahogy tréfásan és egyben bosszankodva az enyémbe fúrja a tekintetét. Annyira személyes a nézése, hogy mindenem belepirul.
Szinte hátrahőkölök, és egyben meg is ijedek. Ebben a pillanatban értem meg, hogy eddig csak enyhe ízelítőt kaptam ebből a férfiból, és most villantott ki egy szikrányit a foga fehérjéből. És ugyanebben a pillanatban az az érzés is belémnyilall, hogy most szándékosan nem fogta vissza magát. Ha én beszólok neki, hogy túl magas, akkor ő sem fog finomkodni velem. Hirtelen az az érzésem támad, hogy ha úgy támadna kedve, bármit megtehetne velem.
- Jó, jó, rendben - hebegek visszakozva, de közben nevetek is, és hol a szemébe pillantok, hol a zongorára. - Ez egy olyan probléma, amit lehet orvosolni - pillantok rá oldalról pajkosan.
- Azt a problémát, hogy magas vagyok? - kérdez vissza kiakadva, de közben az ő szeme is nevet, és a fürtjei szinte táncot járnak az arca körül. Szikrázik az egész pasi. Sőt, ültében még jobban kihúzza magát, miközben változatlanul az arcomba mered, és most kicsit felülről néz le rám.
- Igen - nézek rá vidáman. - Problémának persze probléma, de majd kezeljük.
- Kezeljük? - visszhangozza megütközve, és elkerekedett szemmel mered le rám.
Úristen.
Valahogy vissza kell táncolni ebből a személyes hangvételből. Ha tényleg tetszem neki, legalább ne az első órán kapjon meg. Várjuk meg legalább a másodikat."

Vira King: Zongoraórák Alberttel

*Minden szerzői jog fenntartva*

#Szilasi Albert# #szilasialbert#