Zongoraórák Alberttel V. 4. Zongoraóra - 1. Albert kertjében

 "... Közben megállunk a kapuja előtt, de Albert ahelyett, hogy nyitná a távirányítóval, csak néz.
- Azt mondtad, ez régebben volt? - kérdezi.
- Igen, még a covid előtt.
- Már nem tanítod?
- Már nem.
És megint elhallgatok.
Egy pillanatig még fürkész, aztán megnyomja végre a távirányítót és a kapu zümmögve kinyílik.
Nem faggat tovább a témáról, mialatt begurulunk a garázsba és kiszállunk.
- Várj, még ne vedd le a cipődet - szól rám, amikor felérünk a lépcsőn. - Mutatni akarok valamit - azzal kinyitja a bejárati ajtót. - Gyere, még úgysem láttad a kertet.
Finoman megérinti a hátam, ahogy maga elé enged, és becsukja mögöttünk az ajtót.
Megtorpanok. Nagyon kellemes a kert látványa, mely elém tárul az esti homályban. Gondozott, ugyanakkor természetesen buja, itt-ott bokrok, tuják, néhány fa, arrébb két fenyő, köztük egy kőpad, mohalepte kis kőszobor, de az alakját nem tudom jól kivenni a sűrűsödő sötétben. A levegőben az az igazi tavaszesti balzsamos illat, amelyet megrészegülten ontanak magukból a növények a kora tavaszból ébredezvén. Teli tüdővel szívom. Albert megáll mellettem, széles válla jóval az enyém fölött magasodik. Nem nézek rá, csak a légzését hallom, ahogy belekeveredik a kert esti neszeibe.
Végül én töröm meg a csöndet.
- Nagyon szép - és most felnézek rá.
Jóságos Isten. Szinte belesajdul a szemem a szépségébe, ahogy ott áll a fekete ingjében, szeme sötéten csillog az alkonyatban, arca mint egy szoboré az archaikus, metszett, nemes vonásaival. Mintha eltűnt évszázadokból került volna ide ez a férfi. És ez a nemesség nemcsak a vonásaiból tükröződik, hanem a tekintetéből, a tartásából, a szelleméből.
A testi vágy elenyésző most ahhoz képest, amit iránta érzek. Vágyom a karjaimmal átfonni a nyakát, mellkasommal szorosan hozzásimulni, arcomat a vállára hajtani, ölelni, érezni Őt, szeretni minden porcikámmal. Mert Ő az enyém. Az én férfim, az én Albertem. Az egész lénye, a lelke, a szíve, mindene. Ő az én másik felem.
Simogatóan néz vissza rám, sötétbarna szeme melegen csillog.
- Tetszik? - kérdezi, és a mély hangját is átfűti valami melegség.
- Nagyon! - mosolygok rá lelkesen.
- Gyere, nézd meg közelebbről - int a fejével, és látom, hogy szerte kis ösvények ágaznak kacskaringósan. Keskenyek, nem férünk el egymás mellett, de szorosan mögöttem jön, és egyszercsak érzem, hogy a kezét a vállamra teszi, úgy vezet finoman arra, amerre mutatni akar valamit.
Megállunk a fenyőfáknál. Albert elveszi a kezét a vállamról, de a mozdulattal kicsit megsimít. Itt nagyobb a homály, érzem a fenyők gyantaillatát, nézem a kőpadot, a kis moha borította szobrot, és olyan érzésem van, mint... Milyen is? A múltból kúszik elő lassan és settenkedik az itteni homályba, és apránként megjelenik az emlék. A régi kert, ahol barangoltam nyáresti alkonyokon kislányként. Az a kert volt ilyen, itt-ott kicsit mohás, vadregényes, sűrűbb, homályosabb. Még kőpad is volt. És sosem voltam egyedül. Az álomkép mindenhová elkísért, a magas alak a dús, sötét hajával, aki egyre követett, mellettem volt, láttam, éreztem Őt mindenhol, a kert bármely szögletében. Órákig barangoltam, semmi másért, csak azért, hogy Vele legyek. És Ő velem volt. Mindig.
És most itt áll mellettem. Érzem, hogy szorul a torkom, könny gyűlik a szemembe, ahogy elborít a régi érzés, mely sosem múlt, az emlék, mely hirtelen édesen sajgó jelenné válik.
Nem bírok szólni, csak állok mellette a fenyőfák gyantaillatú homályában, érzem a közelségét, a magasságát, a nehéz légzését, és Ő is hallgat. Megáll velünk az idő.
Nem tudom, meddig állunk így. A csönd, mely közénk telepedett, többet mond minden szónál. Nem érezzük azt, hogy beszélnünk kellene. Nem is tudunk. Én legalábbis biztos nem. De Albert is hallgat. Némán áll mellettem, szinte összeérünk, és érzem, ahogy mély légzésével a karja is moccan az enyém mellett.
Végül én töröm meg a csendet. Csillogó szemmel felnézek rá.
- Rettentően jó itt - bukik ki belőlem egyszerűen.
Megindultan tekint le rám, szinte bűvöletben néz.
- Bármikor... - kezdi, majd megköszörüli a torkát. - Bármikor kijöhetünk ide - fejezi be, és kicsit felém fordul.
Megborzongok. Kezd hűvösödni.
- Fázol? - kérdezi.
- Egy kicsit - bólintok.
- Akkor gyere, gyorsan megmutatom a másik oldalt, aztán bemegyünk. Nehogy itt megfázz nekem. Vagy kérsz egy pulóvert? - és kicsit előre hajtja a fejét, ahogy figyelmesen rámnéz.
Kicsit habozok.
- Hozok neked egy pulóvert - összegzi, meg se várva a válaszomat, és hosszú lépteivel már megy is a ház felé.
Én ott maradok a fenyőknél, összefonom magamon a karom, és hagyom, hogy elborítson a varázslat. Remegek, de nem csak a hűvöstől. Remegek a szerelemtől.
Nagyon kevés idő telik el, és Albert olyan nesztelen léptekkel érkezik vissza, hogy inkább csak érzékelem a visszajöttét. Egyszerre ott van mögöttem.
- Tessék - és egy bélelt kardigán van nála, jó melegnek tűnik. Nagy méret, biztos, hogy az övé. És már teríti is a hátamra, érzem az óvó mozdulatait.
- Kiszedjem a hajadat? - kérdezi.
- Igen, köszönöm - és érzem, ahogy óvatos, gyengéd mozdulattal összemarkolja a hajam, és kihúzza a kardigánja alól. Majd jobban rámteríti, hogy ne fázzak, és szinte átölel közben.
- Jó így? Elég meleg? Vagy inkább belebújsz? - néz megint az arcomba.
- Nagyon jó meleg, köszönöm - pillantok fel rá hálásan. - Ha belebújok, eltűnök benne, és nem találsz meg - teszem hozzá nevetve.
Ő is elneveti magát.
- Hát az az igazság, hogy már így is eltűnsz benne - és mulatva, tetszéssel méreget. A kardigánja szinte a térdemig ér. Érzem, hogy milyen kicsi vagyok benne. Érzem rajta az Ő férfiillatát.
- Gyere - és megint a vállamra teszi a kezét, ahogy maga előtt terel az ösvényen. Kardigánja csapkodja a combomat, de aztán összehúzom magamon. Tényleg jó meleg.
Átkerülünk a ház másik frontjára, ahol a terasz van. Egyszerre megállít maga előtt, és most már mindkét kezét érzem a vállaimon.
- Nézz előre - hallom magam mögött a hangját, és engedelmeskedek. Ahogy felnézek, csodaszép magnóliafát pillantok meg, amely szinte roskadozik és egyszerre mintha el is repülne az ezernyi mély ciklámen színű óriás virágtól. Letaglózóan gyönyörű. Csak állok, bámulom, és szívom be az illatát.
- Úristen! - szakad ki belőlem döbbent megrendüléssel. - Ez... Ez gyönyörű!
- Ugye? - hallom továbbra is magam mögött a mély hangját, és kezei még mindig a vállamon nyugszanak. - Gondoltam, ezt megmutatom. Olyan hamar elnyílik, most a legszebb.
Nem kerül elém, se mellém. Változatlanul mögöttem áll, érzem, hogy közel, bár nem ér hozzám. Csak a kezeit nyugtatja a vállamon. És csak állunk az estében, és nézzük a magnóliafát, egyszerre lélegzünk, én beleburkolózva a kardigánja óvó melegébe, érezve a vállamon a kezei biztonságot adó, gondoskodó erejét, és azt kívánom, bár soha ne érne véget ez a perc.
Ő sem sürget. Végül én mozdulok.
- Bármeddig el tudnám nézni, de akkor soha nem zongorázunk - fordulok kicsit felé.
- Bemenjünk? - kérdezi, és ahogy Ő is felém fordul, lesiklik a keze a vállamról.
- Kellene. Ma sok mindent kell vennünk. De tényleg gyönyörű a kerted, olyan, mint... - de gyorsan elhallgatok. Ijedten konstatálom, milyen közel vagyok hozzá, hogy elkezdjek mesélni neki a kislánykori barangolásaimról.
- Mint? - néz rám kutatva.
- Hosszú lenne most - emelem fel rá a szemem. Árnyékok derengenek az arcán a sötétben, ahogy lenéz rám. Mélysötét szempillája, mint a sátor. - Majd lehet, hogy egyszer mesélek róla.
Fürkészi az arcom.
- Rendben - szólal meg végül. - Gyere - és ahogy maga elé tessékel a keskeny ösvényen, fél kezét megint a vállamra teszi.
- De gondolom, nem te kertészkedsz? - kérdezem menet közben.
- Persze hogy nem, az egész napomat elvinné. Van egy nagyon jó brigád, azok dolgoznak nálam. De az elképzelés persze az enyém.
- Azt gondoltam is. Borzasztóan tetszik a stílusa, a hangulata, minden. Gyönyörű - mondom elragadtatással, és közben Ő már nyitja az ajtót. Ahogy belépünk és villanyt gyújt, rámesik a tekintete, és elmosolyodik. Hirtelen nem értem, aztán meglátom magam a tükörben. Óriási férfikardigán, mely majdnem a térdemig lóg, és a szoknyám alja épp csak kikandikál belőle, hosszú, nyurga lábak és fekete tűsarkú. Tényleg egyedi kompozíció, meg kell hagyni."

*Minden szerzői jog fenntartva!*