Zongoraórák Alberttel - IX. Intermezzo - Az alsószoknyák rejtelmei

 "... Albert átfogja a derekam, én megfogom a szoknyám szélét, és Ő a Volvóhoz vezet. Tényleg közel parkol. Gyorsan berakja a hátsó ülésre a cuccaimat, és kinyitja előttem az első ajtót. Felvont szemöldökkel, mosolyogva nézi, ahogy óvatosan bekászálódok a habos, tüll alsószoknyás selyem ruhakölteményemben és a rengeteg fodrot elrendezgetem magam körül.
- Megvagy? - kérdezi, amikor úgy tűnik, az utolsó centimétereket is sikerült bejuttatnom a kocsiba a ruhámból. - Bent van az összes fidred-fodrod? - húzódik kis szemtelen vigyorra a szája.
- Bent van mindegyik - mosolygok rá pajkosan, mire tréfásan meghajol kissé, és szertartásosan becsukja az ajtót.
- Frakkot kellett volna húznom - jegyzi meg, ahogy beszáll mellém. - Így nem megyünk egymáshoz.
Oldalra pillant rám, és elneveti magát. A fejét csóválja.
- Nem gondoltam, hogy ekkora meglepetést tudsz okozni. Amikor megláttalak a lépcső tetején, azt hittem, káprázik a szemem.
Talányosan rámosolygok, de nem szólok.
- Gondolom, a vendégek szétszedtek ma este - folytatja, és kíváncsivá válik a tekintete.
- Csak egy kicsit.
- Na képzelem. Amikor kijöttél, akkor is volt melletted egy lelkes kísérő. A többit hol hagytad? - néz rám viccesen.
- Azokat hamarabb elküldtem. Ez maradt utolsónak.
- Új növendék? - grimaszol, és bár tréfás az arckifejezése, azért látom, hogy figyel.
- Dehogyis. Hiszen akkor nem maradna hely szegény Rolandnak - vágok rá vidáman a szememmel.
- Elvira, ne idegesíts, mert elnáspángollak, hiába van rajtad harmincöt alsószoknya.
- Csak egy, de az többrétegű - és hogy nehogy véletlenül kétségek között maradjon az alsószoknyám rétegeivel kapcsolatban, felhúzom a fényes selyemszoknyám, és szeme elé tárul a sok fodros áttetsző fehér tüllréteg. Impozáns látvány, mit ne mondjak.
Odatapad a tekintete, és én huncut mosollyal folytatom a felvilágosítást.
- Nézd csak - és egyenként elkezdem felhajtani a rétegeket, közben számolok. - Egy, kettő, három - és ahogy hajtom sorra felfelé a finom, áttetsző tüll anyagot, egyre több látszik a gyöngyházfényes harisnyás lábamból.
Albert visszatartja a lélegzetét.
Úgy gondolom, jobban megérti az alsószoknyaviseléssel kapcsolatos dolgokat, ha a combom tetejéig hajtogatom fel a tüllfodrokat. Közben kissé beharapom a szám, és úgy lesek rá oldalvást.
Az utolsó rétegen már szinte teljesen átlátszik a lábam körvonala, majd ezt is felhajtom, és az esti félhomályban olyan, mintha a meztelen, gyöngyházfényű combom kandikálna ki nyúlánkan a sok leheletfinom tüll-és selyemréteg közül.
- Látod, ez nem harmincöt - magyarázom neki ártatlanul, tágranyílt szemmel.
Egyszerre neveti el magát, fújtat egyet és nagyot nyel.
- Te elvetemült kis boszorkány! - fúrja a szemét az enyémbe, szőrös férfikezét rárakja a combomra, és elkezdi fel-le simogatni. Az az igazság, hogy elég merészen felcsúszik a keze simogatás közben.
Biztos véletlen.
Megborzongok az érintésétől. Egyszerre önt el a forróság és leszek libabőrös.
Na tessék. Egy perce vagyunk a kocsijában, és már párzani akarunk. Rettenet.
Kilesek az ablakon. Itt alig van gyalogos, mivel félreeső helyen állt meg, és a fák sűrű lombja meg az árnyékok valamennyire takarnak minket. Látom, hogy Albert is kipillant, aztán már húz is magához, miközben összetapad a szánk. Zihál, és tenyere forrón súrolja a combomat, majd merészen még feljebb kalandozik a ruhafodrok között.
Halkan felhördülök csók közben, mire megszorít. Egyik kezével a derekam, a másik kezével igen, ott lent.
Újból felhördülök és megrémülök. Tüzel a testem, az nem vitás, de itt még rengeteg ismerős járkálhat a ma esti fogadás után. Nem láthatnak így.
Arra, hogy Albert ilyen súlyosan félreérti, hogy beavatom az alsószoknyák rétegeinek rejtelmeibe, igazán nem számíthattam.
Gyorsan elszakítom a szám a csókjától.
- Ne - pihegem rémülten. - Meglátnak - és ijedten nézek ki az ablakon. És mintha a próféta szólt volna belőlem, ebben a pillanatban meglátom, hogy épp errefelé tart a rendezvényszervező, és amikor megpillantja a tágra nyitott ijedt szemeimet, ahogy bámulok kifelé, kedves mosollyal int, és meggyorsítva a lépteit felénk tart.
- Jaj - szólok riadtan, Albert gyorsan elenged, én meg feltűnés nélkül sietve rendezgetem vissza a szoknyámat. Mire ideér, már egészen összeszedem magam.
A bugyim persze ázik.
Lehajol, és Albert lehúzza az ablakot. A rendezvényszervezőt Henriettnek hívják, harmincas, fiús, vékony, csontos testfelépítésű nő. Elegáns nadrágkosztüm van rajta.
- Jó estét - köszönnek egymásnak Alberttel, majd a figyelme rám irányul. Úgy látom, nem kíván bemutatkozni. Talán az első nő a környezetemben, aki nem reagál Albertre. Közönyösen átsiklik rajta a tekintete.
- Elvira, csodálatos voltál, köszönjük a ma estét - energikus, nyers csengésű hangja van, közvetlen modora. - Máskor is számítanék rád.
- Szívesen jövök máskor is, Heni - válaszolok neki kedvesen, és sikerül teljesen visszanyernem a lélekjelenlétem.
- Nem is zavarlak tovább, biztos fáradt vagy. Csak el akartam köszönni. Pihenj jól. Szia, viszlát! - vet egy futó pillantást Albertre, és már lép is el az ablak mellől.
- Szia, Heni, neked is jó pihenést - visszhangzom, és Albert félig felhúzza az ablakot. Balzsamos a május esti levegő, jólesik, ahogy beáramlik és megcirógatja az arcomat.
Alberttel egymásra nézünk, mint két rossz gyerek, elröhögjük magunkat, és megköszörüli a torkát.
- Ha már így esett, hogy nem gyönyörködhettem zavartalanul az alsószoknyáidban, szerintem induljunk - vet rám egy sanda pillantást, és a következő pillanatban indít.
Elgurulunk az impozáns épület elől, és elkezd kifaggatni az estéről. Mesélek neki a vacsoráról, társaságról, arról, hogy miket játszottam, és Ő érdeklődéssel hallgatja a beszámolómat. Néha belekérdez, megjegyzéseket tesz a szokott módján, és én hálásan nézem, ahogy ül mellettem és abszolút biztonsággal vezet. Persze lenyűgöző látvány. Soha nem tud vele betelni a szemem.
Jobb kezét a combomon pihenteti a selyemruhán keresztül, de amikor az egyik lámpánál megállunk, szemtelenül lenéz a lábamra.
- Ha esetleg meleged van, és még szívesen megmutatod az alsószoknyáidat, én nem bánom. Elég ritkán van részem ilyen látványban.
Azt sejtem. Nem jellemző a huszonegyedik században, hogy ilyen csodálatos ruhakölteményekből kelljen kihámozni egy nőt. Tanga, segg és szevasz. Persze nyilván annak is van egy erősen erotizáló hatása, de szerintem ennek is itt.
Helytelenítő tekintetet vetek rá.
- Félek, hogy akkor nem fogsz illedelmesen viselkedni.
- Természetes, hogy nem fogok illedelmesen viselkedni - vágja rá, és a tükörbe pillant, miközben elindul és sávot vált. - Meg se fordult a fejemben. Mivel megint a kocka gyerekhez akarsz hazamenni, kénytelen vagyok itt, a kocsiban kivenni a részem az élvezetből.
Felnevetek. Dani, a kocka gyerek.
Sanda mosolyt vetek rá.
- Nem a kedvedért húzom fel - és közben lassú mozdulattal feltűröm a szoknyám mindkét lábamon -, hanem mert meleg van. Te ezt nem tudhatod, mivel ritkán hordasz alsószoknyát.
- Jól mondod. Ritkán - válaszolja, és egy pillanatra lenéz a szinte csupasz lábaimra, melyek körül fodrosan, fehéren omlik le két oldalt a bő selyemszoknya. Lábfejemen tűsarkú fehér selyemszandál. Elborul a tekintete, ahogy visszanéz az útra. Jobb kezével gyorsan vált, majd tenyerét rásimítja a combomra.
- Így nem lesz könnyű vezetni - dünnyögi, mire már nyúlok is a ruhám felé és kezdeném lehúzgálni, de erélyesen megragadja a csuklóm.
- Meg ne próbáld. Légy nyugodt, megbirkózom a helyzettel - mondja szinte nyersen, és miközben az utat nézi, egy pillanatra rámvág a szemével. Majd megenyhül a szorítása a csuklómon, megsimítja, aztán visszateszi a kezét a combomra. - Soha nem volt ilyen utasom.
Rávillantok egy huncut mosolyt, kezemet a kezére rakom, és témát váltok.
- Milyen volt a Mátrában?
- Jó - feleli tömören. - Persze jobb lett volna, ha te is ott vagy - pillant rám oldalvást.
- Legközelebb megyek szívesen. Ha hívsz még - nézek rá pajkosan.
- Legközelebb viszlek és kész - szögezi le, és megszorítja a combom, majd, mivel megálltunk egy lámpánál, lesiklik rá a tekintete. Megvillan benne az éhség, aztán rámnéz. - Ez a ruha is lehet rajtad.
- Túrázáshoz pont jó lesz - nevetek fel vidáman.
- Én most nem kifejezetten a túrázásra gondoltam - biggyeszti le a száját, és a szemében megjelenik a kisördög. - No persze túraruhát is hozhatsz. És két napra jössz. Szombaton megyünk, vasárnap jövünk.
Húha. Akárhogy is számolom, a szombat és vasárnap között ott van egy éjszaka.
Egy éjszaka kettesben Alberttel egy magányos erdei házban. Úristen. Mindenem beindul rögtön.
Megnyalom a szám, és gyorsabban kezdek lélegezni.
Albert a szeme sarkából les, majd az útra néz. Alig van forgalom, gyorsan haladunk.
- A ház abszolút jól lakható. Tegnap meg ma rendezkedtem kicsit. Minden van. A konyha is jól felszerelt, főzni is tudunk.
- Joghurt van? - kérdezem rögtön csintalan mosollyal.
Elindul a keze fel-le a bal combomon.
- Lesz. Nyugodtan magadra locsolhatsz, amennyit akarsz, de utána nem fogok kimenni a fürdőből, azt garantálom - és megszorítja a combom felső részét.
Istenem. Szívem szerint már most öntenék magamra egy rekesznyit.
Huncut mosollyal pislogok rá.
- Mit szólsz a jövő hétvégéhez? - tér a tárgyra. Nem sokat körtönfalazik, az biztos.
Ha most rögtön igent mondok, azt fogja gondolni, hogy szexuális kapcsolatot akarok létesíteni vele. Azért az rettenetes lenne.
Beharapom az alsó ajkam, és úgy teszek, mint aki nagyon gondolkozik.
- Azt hiszem, jó lesz - mondom óvatosan. Végül is nem törvényszerű, hogy egy ágyban aludjunk.
De hát mindketten tudjuk, hogy egy ágyban fogunk aludni. Illetve egyáltalán nem nevezném alvásnak, amit ott művelni fogunk.
- Azt hiszed? - vet rám egy gúnyos mosolyt. Tökéletesen átlát rajtam. Tudja. Tudja, hogy ha előbb nem is, de szombaton éjszaka őrült nagyot fogunk kavarni. Azzal, hogy igent mondok a jövő hétvégére, erre is igent mondok.
Ha egy éjszakára elmegyek egy egészséges, jó erőben lévő férfiember erdei házába, ahol csak kettesben leszünk, valószínűleg nem túl hiteles, ha utána feljelentést teszek, hogy ott bizony engem galádul megerőszakoltak."

*Minden szerzői jog fenntartva!*